💞Nem tudom mi lett...💞💞

Bene L. Krisztián

2021. Május 11.

💞Nem  tudom mi lett...💞💞

Nem tudom mi lett... De mintha láttam volna a napot ahogy ragyog,

láttalak benne téged, s ahogy melletted vagyok,

a napfény hullámzó sugarait, miként hajad lobogott,

szívem tágult, s mellkasom fogott, s veled ritmusra dobogott.

De hisz nem is akartam én, hogy gyere,

hogy légy a szabad óráim, társalgó partnere.

Hogy légy az akire úgy nézek mint angyal ágra,

kit a szívem mellé küldtek, erre a csúf világra.

Nem is akartam, hogy mikor meglátlak a szívem ugrásra álljon,

s a reménybe újra fulladozva, némán kiabáljon.

Nem akartam kezedre vágyni, hogy ujjaink fonódjanak össze,

s nem akartam ábrándozva képzelegni, hogy egyszer hozzám jössz-e.

Nem akartam ölelésbe veszni tested melegével,

s a lelkemet megreptetni rózsaszín egével.

Nem akartam felkészületlen elmerülni szemeid égiszében,

s közben önzőn akarni, hogy te légy a büszkeségem, te légy a szépem.

Nem akartam könnyeket hegedülve hívni a romantikára véled...

De akarom ezt mind, ha egy őszinte mosollyal, s a szemeiddel kéred.

Akarom, mert itt állok félszegen, s nélkülöző léttel,

s küzdök a magánnyal, s benne a fojtó mély sötéttel.

Akarom, mert ha hallgatlak elillan a valóság,

s kiváltja a valót, a benned élő jóság.

Kiváltja a lelkem sorvadó egészét,

s a szívem jobbik felét, s a virágzó részét.

Akarom a szíved, akarom mint művész az ihletet,

s akarnám egy életen át, de ha kell... egy órát, vagy egy hetet.

Csak akarj annyira engem, mint én téged fele egészen,

s ha csak ennyit adhatsz nékem, tiéd minden részem.

Minden porcikám, a testem belsejének lelki fogja,

mi utánad vágyna, s minden kis fényével, védve ragyogja.

Nem tudom mi lett... De örülnék, ha a foglyod lehetnék,

s a börtönöd a szabadság, amit úgy szeretnék.

Akit úgy szeretnék ahogy szavakkal leírni képtelen.

Nem tudom mi lett... De ha szeretni mernél, úgy tiéd az életem.

***************