2020. december 17., csütörtök

💝Őrjítő kíváncsiság💝


TOLDI GÁBOR Versek Mindenkinek
December 16.

💝Őrjítő kíváncsiság💝

Megvadult kíváncsisággal,
Járattam szemem,
Végigpásztáztam testeden.
Néztem a hajad oly lelkesen,
Ahogy a szél ide-oda rángatta,
Mintha baja volna a hajaddal,
Ha tudta volna kitépi azonnal.
Figyelem ahogy mozdulatlanul állsz,
Elfordulok, hogy ne láss,
De érzem észrevettél,
Szinte megremegett testem.
Mégsem szóltál utánam,
Ott voltál a szemem sarkában,
Kértem a szélt fújjon téged elibém,
De inkább csendben maradt,
Erőt adott a napsugárnak,
Hogy aztán hátat fordítsak ,
Csillogó pillantásoddal nézzek szembe.
Én pedig álltam megdermedve,
El sem hittem, hogy ez igaz,
Állok veled szemben néma csendben.
Hiszek az érzelmekben,
A benned rejlő érzésekben ,
Fogságban tartó érintésedben ,
Borsóba teszed testem,
Védtelenül csendesen.
*******************


 

💖Ölelésben burkolózok💖


TOLDI GÁBOR Versek Mindenkinek
December 15-

💖Ölelésben burkolózok💖

Ölelésbe burkolózva elbújhatsz,
Lelkemből táplálkozhatsz.
Szívembe kapaszkodva,
Ragyoghat lelked,
Elveszett darabja összeforr majd,
De magadat el ne hagyd.
Sok mindent érez szíved alatt,
Gyengeségnek ne adj hatalmat,
Csillagok zápora neked hullhat.
Én küldöm őket hozzád,
Hogy ragyogjon szíved.
Összetört lelked hívják a csillagok,
Ragyognak, érted élnek,
Neked szól az ének,
Hallod ahogy hív téged?
Ölelésem mindig érzed,
Mert folyton ott van veled,
Sétál az éjszakában,
Szíved közepén megáll,
Onnan ad erőt, hogy felállj.
**************************


 

💞Árulkodó szemek💞


TOLDI GÁBOR Versek Mindenkinek
December 14.

💞Árulkodó szemek💞

Láttam ártatlan szemeidet,
Ahogy beszéltek hozzám,
Átadva nekem emlékeidet.
Szinte előttem suhantak el,
Csak álltam meredt szemekkel,
Éreztem, hogy van hozzád közöm,
Szerelmedet nem hiába üldözöm.
Képes vagyok szemeimmel hódítani,
Téged nap mint nap szólítani,
Szavaimmal mély nyomot hagyni,
Szívedet elrabolni a végtelenbe.
Ahol dallamot játszik a szél,
S természet is életre kél,
A te rabod vagyok mégis oly szabad,
Mert elengedsz engem,
S hiszel bennem és szívemben.
Sosem hagylak hátra,
Mert veled vagyok az igazi,
Együtt vagyunk a napon,
Futva táncolunk a havas tájon,
Együtt szállunk mindenhová,
Szabadok vagyunk mint a madár,
Szerelem tüze csak ránk vár. 
****************


 

💕 Csókod forrása 💕


TOLDI GÁBOR Versek Mindenkinek
December 12.

💕 Csókod forrása 💕

Az este csendjében,
Szavaid szóródnak szét szívemben,
Mint valami apró szemek .
Téged látva ágyam előtt,
Gyomromba remegés szökött,
Szívem szerelembe öltözött,
Felállok megcsodálom a világot,
Melyet tekinted termet.
Tükörként látom szemedet,
Tűzben égő szeretet.
Kapkodva levegőt,
Szavakat keresek,
Helyettük ajkad írom körbe,
Ajkammal terítve.
Ez az életnek íze,
Mint forrásnak vize,
Csobbanok veled a mélybe,
A szerelmed tengerében.
Mindig várom hangos dallamod,
Tüzes tested át nyújtod nekem,
S eggyé válunk csendes éjjeleken. 

***********************

 

💝Becsüllek téged💝


 TOLDI GÁBOR Versek Mindenkinek

December 11.

💝Becsüllek téged💝

Felnézek rád ahogy meglátlak,
Olyan vagy nekem mint egy király,
Nincsen rajtad korona,
Megszerzed amit szeretnél,
Lehet bárki ellenfél.
Van benned valami erős,
Mely távolról észlelhető.
Van benned akarat erőt,
Felnézek rád mint a fára,
Nem kötök a hibáidba.
Ebben a sérült tarkított világban.
Hiszen senki sem hibátlan,
Felnézek arra amit véghez vittél,
Folyton előre mentél.
Szemeidben olykor könnyek voltak,
Volt, hogy állva tapsoltak neked,
Egyszerű az életed,
Folyton a benned rejlőt keresed.
Mindig meg is leled,
Felnézek rád kitartó erő,
Általad az önbizalmam nő,
Felnézek rád te vagy a jövő. 
******************


Boldog...🌹🦋💗💋


Nagy Hajnalka Margit
Boldog...🌹🦋💗💋

Hallom ébred már a nap, felkelt már...
s az ég alját pirosra festette korán.
Madár hangra ébredtem,
imádom, ahogy csicseregnek.
Látom ahogy repdesnek,
ez minden jele e szerelemnek.

Boldog percek ezek, s lám kinyílt rá a szemem.
Megláttam velük, szép nappalom, s éjjelem...
Újra élek...mély levegőt veszek,
s lám boldog a szívem,
mert megláttam a szépet.
Láthatáron túl messzire látszik,
szél hátán dallamok s az ég is kivirágzik.

Napsugár él bennem, világít rendesen,
mutatja az utat világéletemben.
Boldogság boldogság,
mikor kopogtatsz már?
Repülj hát el velem...Gyönyörű kék madár.

Boldogság boldogság, érintsd meg a lelkem.
Ne menyj el kérlek, maradj mindíg velem.
Itt vagyok várok rád, kitárom a szívem...
Érezd és hallgasd, minden lüktetésem.
Boldog vagy kék madár te vagy létezésem.

Bennem élsz szabadon, úgy ahogy képzeltem.
Szabaddá tettél, te vagy erősségem...
Szerelem szenvedély, te vagy szívverésem.
Bennem élsz, benned él, minden reménységem.
Szívemben a szíved, örökre őrizem.

Szeretettel:NHM🌹🦋💗💋

2020.12.16. 20:10 

*******************


 

Fagyos téli szél🌹🦋💗💋


Körmendi László: 
Fagyos téli szél🌹🦋💗💋

Fagyos a téli szél.
A bundám alá bújik, mint a csend…
De a csend nem zenél!
Csak megérint, mosolyog, és újra elhagy…
Néma.
És hideg, mint a tél…
És mindig, mindig csak csókodról mesél!
De minek?
Vagy kinek?
És mégis, mire jó a forró nyári álom, ha beterít a hó?
És hova visz a csend?
Merre is dereng az az apró fény?
Hol találom én?
Hol lennék, ha fagy és minden áldott nap a bőröd sem izzana?
Hol?
Ha másé vagy…
Kihez könyörögnék, hogy adj csókot, szerelmet?
Kivel élhetném át mindazt, amit lehet?

Fagyos téli szél…
csak rólad zenél!
Lásd, beléd bújok újra, újra, és újra!
Óvj meg engem, szeress, csússzon rajtam ujja édes vágyaidnak!
Gyöngyözzön a holnap!
Mert fagyos ez a szél!
és csak rólad zenél…
Szeretnék a téllel kedvesen táncolni,
de földhöz vágnak végleg álmunknak álmai,
és lassan mélyre bukok...
Pedig mindent tudok!

Tudom merre járunk,
tudom, hol az álmunk!
Tudom, honnan jön ránk ez a jeges szél!
Tudom, hogy a vágyunk milyen messze ér!
Tudom, hogy felolvad majd a nyári álom!
Tudom, hogy lelkedből lelkem ki nem vájom…
Csak most bénán állok!
Érted kiabálok!

Mielőtt még csendben szétáznak az álmok,
engedj férfi lennem!
Teremts újjá engem!
Mert fagyos ez a szél,
és csak rólad mesél…

Megérint, majd nevet és újra elhagy!
Államon meg kacér hópihét hagy…
És máris sós az éj!
Nem sírok, ne félj!
Csak egy könnycsepp fagyos,
mint a téli szél…

Budapest, 2015. január 29.
A fotón a Szombathelyi Csónakázó Tó látható.
********************


 

Esti fohász... 🌹🦋💗💋


Esti fohász...  🌹🦋💗💋
A Jó Isten vigyáz ránk...

Esőben, sárban, hóban fagyban,
játszol-e némán szélviharban?
Virágos réten, zöld avarban,
tündérrel táncolva pirkadatban.

Tengeri szélben, bő zuhatagban,
lépdelek lassan szalmakalapban.
Esőben, sárban, hóban fagyban,
ölbe veszel-e hóviharban?

Hangosan dörög minden zürzavarban.
Isten rendet tesz, néma vigaszban.
Vízesésben állva, szótlan zavartalan,
vizes a lábam szavak ajkaimban.

Mit tehetek Uram sorsom irányítod,
életem kezedben, szelíden meghajlok.
Egyengeted utam kísérnek angyalok.
Utamat bejárva végig vígasztalok.

Szeretet, békesség, érinsd meg a szívem,
Jóság a lelkemben legyen minden kincsem.
Nem vágyom másra, csakhogy mindezt megőrizzem.

Fény gyúlik bennem, a legnagyobb kegyelem.
Uram segíts minket!
Gyógyíts betegeket!
Ne fájjon szívünk, adj szeretet hitet.

Vigyázz ránk ments meg, erősísd lelkünkek.
Köszönet és hála, hogy fogod a kezünket!
Köszönöm, hogy nagyon...
nagyon szeretsz minket!

Szeretettel:NHM🌹🦋💗💋 

****************************


 

Nem számít...🌹🦋💗💋


Nagy Hajnalka Margit
Nem számít...🌹🦋💗💋

Nem számít mennyit ér az élet,
csak az számit, hogy mit ér a lélek.
Nem számít merre vet a sorsod,
csak az számít nyújtod-e a jobbod.

Nem számít mitől édes a méz,
csak az számít ki szeret, s visszanéz.
Nem számit mi az amit érzel,
csak az számít mit élsz meg szíveddel.

Nem számít mikor érsz a végére,
csak az számít mikor kezded el végre.
Nem számít miért esel el,
csak az számít milyen életkedvvel.

Nem számít miért van félelem,
csak az számít, hogy vele szembe nézzem.
Nem számít mire lenne szükségem,
csak az számít ki az aki mindenem.

Nem számít miért hangos a reggel,
csak az számít kit látsz meg szíveddel.
Nem számít milyen messze vagy,
csak az számít, kiért odavagy.

Nem számít miért fáj a szívem,
csak az számít ölelj át kedvesem.
Nem számít ki az ki nem szeret,
csak az számít kiért szíved eped.

Szeretettel:NHM🌹🦋💗💋
****************************


 

Fogd a kezem...🌹🦋💗💋


Nagy Hajnalka Margit
Fogd a kezem...🌹🦋💗💋

Kezem nyújtom feléd...
Várom, hogy elragadj.
Ne engedd el soha,
s mellettem örökre megmaradj!

Kezem kitárom feléd...
Várom, hogy végre átölelj,
Tested szorosan hozzám simuljon,
szemeiddel várom, hogy megbilincselj!

Fogd az arcom két kezeddel...
s nézz mélyen szemeimbe,
csókold hát pilláim, olvadok reszketve.
Itt ragadtam kezeid közt, mindhalálig, s örökre!

Fogd a kezem...érzem már,
melletted biztonságban vagyok.
Fogd a kezem akkor is, ha néha elfáradok.
Fogd a kezem, s ne engedd el,
így lesznek gazdagok, az éjjelek, s nappalok!

Szeretlek ezt te jól tudod...
Imádom a hangod, magával ragadó mosolyod.
Annyiszor elképzeltem már, hogy ajkaim csókolod...
S ha lecsukod szemeidet, engem látsz, mert én vagyok a te Hajnal Csillagod!

Szeretettel:NHM🌹🦋💗

*************************


 

2020. október 8., csütörtök

💝Nem vagy mellettem, de velem vagy, érezlek !💝


 💝Nem vagy mellettem, de velem vagy, érezlek !💝


Már annyira megszoktalak. De nem magam mellett. Nem. Mert nem vagy itt.

Hanem itt bent, tudod, itt bent mindenhol. A tüdőmben, az ereimben, a bőröm alatt, az elmém legrejtettebb zugaiban. De nem mellettem. Nem. Mert nem vagy itt.

Hanem bennem rejtőzködsz, velem éled napjaid. Bár te erről nem is tudsz. Vagy ha tudod is, nem mozdít.

Pedig minden reggel az ablakodon beszűrődő első fénysugár az én csókom.

Én vagyok a reggeli kávé az asztalodon.
A féltő mosoly az utcán egy idegen arcán keresztül.

A kéjes gondolat a munkába menet, ami nem ő. Mert az én vagyok.

Csak Te nem vagy itt. Hát akkor hol vagy?

Egy biztonságot nyújtó helyen, ahol békére lelsz?

Vagy ott, ahol csak egy apró fény pislákol?

Ha elesnél, van, aki felsegít? Vagy inkább csak bukdácsolsz?

Mikor rossz napod van, én ott vagyok. Nem látsz, de melletted haladok.

A nyitott ablakon besuhanó kósza szellő a lakásodban én vagyok. Átjárom a szobák minden sarkát, és érzem mindenhol a parfümöd illatát. Ki is lopok magammal egy keveset belőle.

Mert te járod az utad, talán még most is keresel valakit. Én neked ott vagyok…de Te nekem nem vagy itt.


2020. szeptember 30., szerda

💞Álmatlan éjszaka💞






💞Álmatlan éjszaka💞


Ébren ábrándozom,veled szeretnék lenni
Vágyom a napot mikor  meg lehet  tenni 
Olvass hát szememből sóhajt ,képzelt tervet
Az sors szívemre sújtva minden álmot elvett.

A test mozdulatlan, így vigyázom énem
Közben morzsolódik minden egyes évem
Könnyáztatta fátyol szemem csillogása
Nincsen éjszakámnak nyugalma , se társa.

Semmi nem változik, körforgás az élet
Kaptam fájdalmat, majd egy kevés szépet ,
Vidáman nevettem , de befelé sírtam ,
Sok álmatlan éjszakát csendesen kibírtam.

Még mindig  tudok  várni, majd ölelve  adni
Közben  minden  tettemmel hűséges maradni,
Még akkor is  ha  álom , nekem szent és  tiszta 
Mert azt  sóhajtom  feléd ,  gyere  hozzám  vissza .

 Hankovszki Ilonka
*******************






 

💕MOST ÚGY ÖLELJ !💕


💕MOST ÚGY ÖLELJ !💕

Most úgy ölelj, mint sose még…
Most úgy szeress, mint a földet az ég.
Most úgy figyelj, mint sose még…
Most úgy szeress, mint hajdan rég.

Most úgy csókolj, mint az égető tűz…
Most úgy tomboljon benned a vágy,
mint a vihar, ami minden felhőt elűz!

Most úgy ölelj, mint akinek ma halnia kell.
Most úgy szoríts magadhoz szeretve,
mint ha végleg, örökre mennék, 
akit a szíved, soha nem engedhet el!

Most úgy égess, mint a perzselő láng...
Most a szerelem, úgy hevítsen át,
ahogy a teremtő akarat, gondolna ránk.

Most úgy ölelj, mint sose még…
Most úgy érezz, ahogy a tűz bennem ég.
Most úgy szeress, mint hajdan rég.
Most csak ölelj…ölelj újra…ölelj még!

Varjú Zoltán:

**************** 


Csak adom...🦋💗🌹




Csak adom...🦋💗🌹

Mondhatom szeretlek s mindenem adom,
Az igéret földjéről felemel karom.
Minden mit adhatok azt Istentől kapom,
már nem várok el semmit, de azt is megáldom.

Nem tudom merre szállsz, ez mindíg fáj nagyon,
de érzem veled szárnyalok, a Jó Isten Áldjon!
Szerető szívemben mindíg lesz helyed,
csengő szóban dalban, mindíg szól neved.

Létező szerelem veled vágtatok,
drága angyalaim még meddig játszotok.
Ködben elvész minden a fájdalom szava,
ki tisztán lát a létben feltesz mindent egy lapra.

Ki meglát minden rosszban, elszorva némi jót,
az boldoggá lesz a jóban, s eltapos minden kígyót.
A függőség e világon irányít, és vezet,
a korlátok-e határon, szabaddá nem tehet.

A szeretet lét elem, mi szabad folyás lehet,
csak álmodozhatunk, mely minden remélt kezdet.
Hisz nem gátolhatunk, semmit ami igaz,
a hazugság csúf erő, mi mindent befalaz.

Az őszinte tiszta szeretet mindent felül ír,
lelkünknek örök balzsam, mi csodálatos gyógyír.
Csak halld a szíved hangját, kövesd örökké,
Isten teljes igazsága, váljon véreddé.

Szeretettel:NHM🦋💗🌹

***********




 



💝💝Váratlanul Jöttél💝💝


TOLDI GÁBOR Versek Mindenkinek
 Szeptember 29. 

💝💝Váratlanul Jöttél💝💝

Úgy léptél életembe,
Észre sem vettem.
betoppantál váratlanul,
Szó nélkül látatlanul.
Csak jöttél ajtóstul,
Ahogy egy álom megvalósul.
Jöttél mert jönnöd kellett,
Tőlem csak egy hallgatásra tellett.
A váratlanság megdermesztett.
Fénylő szemeiddel feltörtél,
Mit lágy szellő úgy öleltél.
Hamar szívembe költöztél,
Ahogy hívtalak itt voltál,
Mint a nap úgy ragyogtál.
Most  ragyogsz  mint égen a csillag,
Jössz hozzám mikor hívlak.
Holdnak fényében, Szívemben írlak.
Ez az mit az élet át nem írhat.

********** 


💕Ha te lennél💕



                                                                    Poet's Son

Szeptember 28


💕Ha te lennél💕


Ha te álom leszel, én az álmodó leszek,

s ha jut benne nekem hely, érted majd mindent megteszek.

De, hogyha te fa lennél, én lennék ott a kérged,

s ha kígyótestbe bújnál, én lennék a mérged.


Virág is lehetnél, talán liliom virága,

én lennék a szirmod, s az illatod világa.

Ha fecske lennél, követném veled a nyarat,

de ha elzárnak előlem, áttörök minden falat.


Hogyha díszes torta lennél, én lennék a mázad,

ha az otthonod keresnéd, én lennék a házad.

Ha te lennél az ölelés, én majd leszek akit karolsz,

ha te leszel a hang, én lennék zene amit dalolsz.


Lehetnél még annyi minden, annyi képben látlak,

szeretnék én annyi mindent, s mindig téged várlak.

Sorolhatnám napokig, miben keresném az éned,

ígérhetnék csillagokat, s hogy nem kell többé félned.


De legyen ennyi hasonlat, ebből is megérted,

hogy a szívem nélküled nem dobog, csak veled, s csakis teérted.

****************



Ott vagy...🦋🔥💗🌹


Ott vagy...🦋🔥💗🌹

Ott vagy a fejemben,
ott vagy a lelkemben,
ott vagy a szívemben,
ott vagy szerelmemben,
mindíg ott vagy bennem,
s maradj is szerettem.

Elveszett percemben,
álmodott jövőmben,
benne a levegőben,
mit félve lélegzem,
csillogó szememben,
látom a tükörben.

Lángoló kezemben,
fájdalmas testemben,
csendes békességben,
ott vagy a hangomban,
ott a mindenségben,
S Minden Reménységben.
Szeretettel:NHM🦋🔥💗🌹

******** 


🌹 NÉLKÜLED...🌹


Versek Mindenkor
Szeptember 25.

🌹 NÉLKÜLED...🌹

Megőrjít a tudat, hogy Velem vagy és mégsem..
Minden percem Rólad szól, és mégsem.
Érzem a vonzerőt kettőnk között, és mégsem.
Látom és érzem a lelkemben a szíved dobbanását értem.
Szerelmem mélységét és szélességét nem adom ingyen. Meg kell győznöd, hogy Te vagy a mindenem. Bizonyítsd be a tiszta érzelmeid igazát Nekem. A bizalmat el kell érdemelned Tőlem.
Mindig Rád vártam, Téged akartalak egész életemben az utakat jártam Érted. Bátornak kell lenned, hogy ez a szerelem kiteljesedett érzelem legyen. Fájdalom, létező vágyálom ami kíséri a mindennapom.
Velem vagy és mégsem, látok és vak is vagyok Érted. Becsukom a szememet, így kevésbé fáj, hogy elérhetetlen vagy Nekem. Várok, az idő bevégzi a történetet. Magamban megtartom az öröm képeket ami Rólam és Rólad szól.
Akkor is ha fényévnyi távolságra vagyunk egymástól. Ezt a szerelmet megfesti a képzelet. A szívem vágya és dobbanása, hogy egyszer bűntelenül és szabadon fogjam a kezedet.
Egymás fülébe suttoghassuk azt a szót, hogy
"Szeretlek, Mindenem". Átjárja minden sejtemet a szerelmed ereje, a gondolatom Feléd szárnnyal szüntelen. Nem vagyok magam, Te élsz bennem,Te vagy az  akaratom a vágyam.
A szívből - szívbe repdeső csillámpor, amit az angyalok szórtak szét, hogy ragyogjon a szerelmünk, el ne kopjon sohasem. Ez jelzi, hogy a tervezést megalkották Nekünk, csak bátran éljünk, egymás létezését dicsérjük.
Szárnyalok, ha Rád gondolok, de még Nélküled vagyok. Az idő a barátunk, Nekünk dolgozik, építi a kapcsolatunk szépségét, hogy beteljesítő nyugalomba lehorgonyozzunk.
Itt vagy Velem,.. És mégsem... 
Előttem állsz és mégsem.... 
Várok Rád és mégsem....
Nem akarom, hogy a képzeletem legyél, így a szerelmedet kivárom, hogy Veled együtt megjelenjen...
Marik Mária 🌹

Versek Mindenkor ® 


💝💝Vágyaim szólnak hozzád💝💝


TOLDI GÁBOR Versek Mindenkinek
Szeptember 24.
💝💝Vágyaim szólnak hozzád💝💝

Vágyom szemed fényére
Arra, hogy szívem elérje
Víznek ízére melyben
Ott folyik szerelmed
Mit megosztasz velem
Vágyom kezedre
Behasít szívembe
Illatod érzem magamon
Veled táncolok a napon
Örömkönnyem hullajtom
Fejem a válladra hajtom
Jó, hogy szíved dalol nekem
Együtt énekel velem
vágyom az álmaidra
Szívem bevilágítja
Folyton szívedet hívja
Kezem arcodat simítja
vágyom, hogy ölelj
Úgy ahogy a felhő az eget
Szívem neked integet
Nem tartom fogva szíved
Legyen szabad
Hallva minden szavam
Hangod mindig halljam
Te vagy szívemnek dallam
Ölellek szerelmes karomban

*********** 


2020. szeptember 27., vasárnap

„A gonoszság, amit teszel, veled marad. A jó, amit teszel, visszajön hozzád.”



Egy asszony minden nap chapatit sütött családjának, és mindig eggyel többet készített, mint amire szükségük volt. Ezt az egyet az ablakpárkányra tette egy-egy arra járó éhes ember számára. Minden egyes nap egy púpos öregember érkezett, elvette a chapatit és tovább állt. Közben ahelyett, hogy köszönetet mondott volna, minden alkalommal ezt mormolta: „A gonoszság, amit teszel, veled marad. A jó, amit teszel, visszajön hozzád.”

Az asszony egy idő után dühös lett és azt gondolta magában, micsoda hálátlan alak ez a púpos öregember! Egy nyomorult „köszönöm”-öt sem tud kimondani, helyette mindig ezt a szöveget mormolja. Mit akar ezzel vajon? Dühében az asszony fogta a friss chapatit és mérget tett bele.
Ahogy kitette a mérgezett ételt az ablakpárkányra, a keze megremegett. „Mi az ördögöt csinálok?”– mondta magában. Majd megfogta a chapatit és behajította a tűzbe. Sütött helyette egy újat és kitette az ablakpárkányra, ahogy szokta. Ismét jött a púpos öregember, elvette a chapatit, majd távozás közben megint az ismert szövegét mormolta: „A gonoszság, amit teszel, veled marad. A jó, amit teszel, visszajön hozzád.”
A púpos öregember továbbállt, mit sem sejtve az asszonyban dúló indulatokról. Az asszony pedig, ahogy minden nap, most is fiára gondolt, aki távoli vidékre ment szerencsét próbálni. Hónapok óta semmi hírt nem hallott felőle és nagyon aggódott érte, hogy biztonságban hazatérjen.

Azon az estén valaki kopogtatott az ajtón. Ahogy az asszony kinyitotta, nagy meglepetésére és örömére fiát látta maga előtt, aki sovány és meggyötört volt. A ruhái szakadtak voltak, látszott, hogy éhezett és nagyon gyenge volt. Ahogy meglátta anyját, egyből elmesélte neki, milyen nagy csoda, hogy most itt lehet. „Hazafelé tartva az éhségtől elgyengülve összeestem, és már azt hittem, meg fogok halni. Akkor arra jött egy púpos öregember, akitől egy falat ételért könyörögtem, és olyan kedves volt, hogy egy teljes chapatit adott nekem! Ahogy odaadta, ezt mondta: Én minden nap ezt eszem, de ma neked nagyobb szükséged van rá, ezért neked adom.”
Ahogy az asszony hallgatta fiának szavait, elsápadt és az ajtónak kellett támaszkodnia. Arra gondolt, hogy ha a mérgezett chapatit nem dobta volna a tűzbe, saját fiának gyilkosa lett volna. Ekkor megértette a púpos öregember szavait.
„A gonoszság, amit teszel, veled marad. A jó, amit teszel, visszajön hozzád.”
💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖

 

2020. szeptember 23., szerda

Szeretet virága...🦋💗🌹


Szeretet virága...🦋💗🌹

Nézd a te rózsád, nem hervadhat el,
öntözni, gondozni, óvni szeretni kell.
Figyeld ahogy nyílik, s ne hagyd szomorúan,
több rózsát ne szeress, mikor az egy érted van.

Ha többet is szeretsz, figyelmed eloszlik,
az az egy meg csügged, álma szertefoszlik.
Fájdalmába bezár többé ki sem nyílik,
végtelen szomorú könnyétől fuldoklik.

Ha szeretsz egy rózsát szeresd őt igazán,
csak őt illatozzad, ne menyj más illat után...
miért kell tíz rózsa mikor szívednek egy is elég,
miért keresed a több szeretetét, mikor az egy érted ég!

Kedves rózsák szépek, nyíljatok nyíljatok,
szerelmes szívet csak egyet találjatok.
Sok a dícsérő szó, de kevés az igaz,
szép rózsa mind, mi igazságot szomjaz.

Rózsaszálam virágom csak téged szeretlek,
minden virágszálban csak téged kereslek.
Nem kell keress engem, hisz már rám találtál,
mind az ami kellett, itt van mit akartál.

Süt a nap, fúj a szél a rózsa egyedül,
Isten fénye száll rá, s minden szeretet megtérül.
Esik az eső, a rózsa mosolyog,
hamar kiderül az ég is, párja is felragyog.

Szeretettel:NHM🦋💗🌹 
*************************


 

🌹 SZERETNI NEM SZÉGYEN..🌹


 

🌹 SZERETNI NEM SZÉGYEN..🌹

A tenger hulláma mossa a lábamat, állok némán a part szélén. Csak egy kicsit érint meg a lágy víz. Éppen hogy érzem a hűsítő tengervíz érintését. Biztosan tudom, hogy most ezt szeretném, oly csodás élmény.

Süt rám a nap, melegíti a testemet, szépnek érzem magamat. A napsugár körbejárja a bőrömet, úgy érzem, minden sejtem megújul tőle. Nincs idő, eltűnik bennem minden érzékem, csak a természet szépségében élem a jelenem.

A szemem alig tudja befogadni a kékség erejét.
A hullámok lágy andalító mozgása oly csodás.
Csapdossa a lábamat, majd visszafordul, kis idő múlva egy kicsit haragosabban újra megindul.

Magasabbra csapkod, érzem, hogy felfalná a testemet, már nem elég a lábam. Nem mozdulok a nap perzselő, de az óhajom és vágyam erős bennem. Maradni akarok, nem bánom, hogy csak értelmetlenül állok.

Mindent ledobnék magamról, semmi se maradjon rajtam, a tenger érintésére vágyom. Kitárom kezemet, beszívom a tenger illatát, szabadságomat oly nagyon szeretem. A hullámok egyre magasabbra merészkednek, vágyakozom, hogy átmosson teljesen.

A lelkem is sodródik, minden bilincs felnyílik.
Szabadon engedem akaratomat, bátortalan gondolataimat. Leneztelenítem kívül-belül magamat, vállalom a szeretet hullámát ami eljutott hozzám.

Nem akarok már bújdosni, szégyelni a tiszta érzéseimet elfedni. Nem akarom a szeretet nélküli életet,megmutatom Neked, hogy mennyire szeretlek. A tenger hulláma így tanított meg, hogy bátran szeresselek.

Szégyen nélküli szeretet, szabadon, csupasz szívvel, teljes vállalással, odaadással.A tenger hullámába találtam meg a szabadságát ennek az érzésnek. A szeretet, szégyen nélküli elfogadás, vagy NEM szeretet. A döntés kezembe van, hogy melyiket hozza el nekem az élet. A válaszom.. Nem szégyen a szeretet..
Akarlak Téged...!!

Marik Mária 🌹

Versek Mindenkor  


🌹 A SZEMED REJTÉLYE..🌹


🌹 A SZEMED REJTÉLYE..🌹

A szemedet nemtudom nem észrevenni.Nem értem honnan van ez a szépséges tekintet?
Megfejteném, de segíts hol kezdjem?
Mélysége van a léleknek, valójában ez adja a fényességedet.
Szemedben mi lehet, ami ezt felfedi, a lélektükrében megjeleníti?
Mitől látom a fényt és nem a sötét mélységet?
Mitől érzem boldognak magam, amikor a szemed tükrében megtalálom a kiutat?
Átitatja a nézésed minden zsigeremet és az élet bőségét érezteti velem.
Tenger hullámát, égő vulkánt, lavinát mely végig folyik és perzseli a szív zegét-zugát.
Kitől kaptad? Miért van Neked?
Áruld el, mert a rejtélyre választ nem kapok, hiába keresem a választ szüntelen.
A szemedből a tűz, elér mindenemet,számomra
balzsam a szívemnek.
Mondd meg honnan van Neked?
Miért Neked van ez a szépség? Vagy nem csak a Tiéd? Ha eléri az embereket, mint vízesés aláállnak és nyugalmat találnak. Van forrásod, biztosan tudom, adj bizonyságot kitől van ez a birodalom.
Nézem, nézem a szemedet, tudom, hogy nem csak az enyém, hanem tükörkép az embernek. 
A szeretet táplálja a fényedet,ez a rejtélyed.
Bárki kérheti, a szeretet nem válogat, bőséggel nyitja meg a forrást.
A világ várja a csillogó szemeket, én is akarom és remélem megkapom. Csillogjon a szemem mint a Tiéd. Én is mint Te, a Szeretet, Igazság, Hit, szavak visszhangjával Éljek. Olyan legyen a Hitem mint a Tiéd, hogy a sötét világban, úgy ragyogjak, mint fénylő csillagszemek.
Marik Mária 🌹

Versek Mindenkor ® 


💝Suttogó Angyal💝


TOLDI GÁBOR Versek Mindenkinek
 Szeptember 22.

💝Suttogó Angyal💝

Suttogó angyal halk szavakkal
Sokszor itatja szívemet
Ahogy nézem a kék eget
Meglátom vidám arcod
Ahogy nézel rám
Szinte tudom mit súgsz
Szívem hozzád húz
Kapaszkodok beléd
Mert itt vagy valahol
Néha körülöttem
Aztán pedig szívemben
Suttogva szólsz hozzám
Én mindig meghallom
Emberi hangon
Te vagy suttogó angyalom
Suttogva adsz erőt
Minden megváltozik
Én is változom veled
Általad érzem a jelet
Minden nap szép és jó
Mert velem van az álomhajó
Ahol szárnyalok egyre feljebb
Súgod a szavakat
Velem vagy az éjszakában
Ki angyalként szárnyal

Együtt az ősszel,téllel, tavasszal s a nyárral

 

💝 Elérlek 💝


TOLDI GÁBOR Versek Mindenkinek
Szeptember 20.

💝 Elérlek 💝

Mindig elérlek akárhol vagy
Mert lelked hangja Dalol nekem
Tudja hol vagy kedvesem
Benne vagy az őszi szélben
Az éltem kíséred végtelen
Kíséred napnak minden percében
Odahajolsz hozzám szüntelen
Szavaidnak éneke száll fülembe
Érzem általad vagyok szeretve
Életem adom a kezedbe
Csillogóvá varázsolod szívem
Beforrasztod a fájó hegeket
Ahogy érinted testemet
Gyengéden átkarolva engemet

Szavaiddal megszólítod lelkemet