💕Fahéjas kávé...💕

💕Fahéjas kávé...💕

A férfi belépett a kávézó ajtaján. Nyoma sem volt rajta lehetetlen divatnak, hóbortos frizurának, csupán lezser eleganciának. Körbehordozta a tekintetét a kávézón, a pultoson, a berendezésen. Tekintete semmit sem keresett, de minden részletet megfigyelt, majd elindult egy ablak melletti asztalhoz.

A pincér hozzálépett:

- Szép délutánt. Mit hozhatok önnek?

- Egy kávét kérnék. Azaz nem, várjon csak, van olyan maguknál, hogy fahéjas kávé? Ajánlották...

- Hogyne lenne, a specialitásunk. Máris hozom.

- Köszönöm, és egy rostos gyümölcslét is kérnék, magára bízom.

A férfi ezek után elővette a telefonját, és tényszerűen konstatálta, hogy bőven van még ideje. Várt valakit. Valakit, akit még ezeddig nem várt. Egy nőt. Egy találkozó, amiből bármi is lehet, vagy semmi sem. Így gondolkozott, majd a kihozott kávét kortyolgatva elégedetten csettintett a nyelvével.

A telefonjára tekintett, aztán többször tekintett rá. Az a valaki késett. De ő rendületlenül várt. Azt érezte várnia kell, mert van miért várnia. Néha kitekintett az ablakon, és elgondolkozott a sietős emberi lépteken. Megpihent szeme embereken akik bejöttek, majd kimentek, nézte hogyan találkoznak, vagy válnak el az utcán. Csak ő nem találkozott, még mindig nem. Azzal akire várt. Az ablakon kitekintve meg-megakadt a szeme embereken. A kedélyes szótlansága szomorúságba kezdett váltani. Maga mellé nézett, nézte a téglavörös rózsát, mit annak hozott, akire várt. A percek száguldottak, órákká álltak össze, és felépítették a férfiban a menni kell érzését.

Szólt a pincérnek, hogy kérne egy lapot, mert írni szeretne. Miután megkapta, belső zsebéből szépívű tollát elővéve sorokkal kezdte megtölteni az papír fehérségét. Majd így szólt:

- Pincér, fizetnék...

A lelkiismeretes pincér hozzásietett, tekintetében benne volt az együttérzés, mert pontosan tudta, miért vár a férfi. Azaz kire vár, és miért vár.

- Volna egy további kérésem.

Szólt a férfi, és néhány kérést fogalmazott meg a pincérnek. Majd a levélkét összehajtva a rózsával együtt az asztalra tette. Vette a kabátját, még egy pillantást vetett az ablakon kívüli világra, ahová kilépni készült. Majd vissza az asztalra, mi néhány óráig a remény hona volt neki. Aztán elköszönve kilépett az ajtón.

Nem telt el sok idő, egy fiatal nő lépett be a kávézóba. Majd leült a rózsával otthagyott asztal mellé, és megbűvölten nézte a virágot, és a kis levélkét. A pincér hozzálépett, és így szólt:

- Mit hozhatok önnek hölgyem? Egy fahéjas kávét?

- Honnan tudja, hogy azt akartam?- csodálkozott a nő.

- Az úr mondta, aki ott ült annál az asztalnál. A kávéja ki van fizetve, a virág is, és a levél is az öné. Mindjárt hozom a kávéját.

Ezzel a virágot, és a levélkét is odatette a nő elé.

A nő megbűvölten nézte a virágot, és a levelet is, majd remegő kézzel kinyitotta, és lassan olvasni kezdte:

"Kedves Te...

Sajnálom, hogy nem tudtad legyőzni a félelmeidet. Sajnálom, hogy nem hagytad, hogy segítsek elűzni őket. Sajnálom, hogy nem mertél bejönni az ajtón. Sajnálom, hogy annyira félsz a múlt miatt, hogy megijedtél a jövőtől. Sajnálom, hogy nem vetted fel a telefont, mikor annyiszor hívtalak.

Te ültél ott a padon. Majdnem három órán át, és nem mertél bejönni. Most én azért mentem el, hogy te bejöhess, hogy ezt elolvashasd. Majd nézz ki oda, arra a padra, ahol te ültél. Ott ülök, és rád várok.

Én..."

A nő a levél felétől már a könnyein keresztül olvasott, és mikor ideért döbbent arccal nézett fel és ki. Igen. A férfi ott ült, és őt nézte. Rá várt.

A nő elmosolyodott. A könnyáztatta arcon furcsa táncot járt mosolya. Majd felállva ránézett a pultosra, aki őt nézte, és hangtalanul csak ennyit mondott:

- Menjen már....

A nő életében talán először igazán megkönnyebbülve az ajtó felé iramodott, a könnycseppjei leestek arcáról. Majd kilépett, és elindult a férfi felé, mikor odaért csendben leült mellé.

Nem szóltak, van amikor nem kell, van amikor sokkal beszédesebb, csak ott ülni valaki mellett. Valamiért, és ez a valami a fontos. Majd halkan annyit mondott:

- Sajnálom.

- Én is, hogy sajnáltam volna, ha nem jössz ide.

Majd a férfi a nő felé nyújtotta a kezét, a nő pedig csendesen beletette. Mindketten sóhajtottak. Aztán a férfi azt mondta:

- Van a közelben egy kávézó. Valaki azt mondta, hogy finom benne a fahéjas kávé. De csak félig volt igaza.

- Miért?

- Mert azt kávét együtt kéne meginni, és nem külön. Úgy lehet az igazi... Jössz?

- Megyek.

Aztán csendben felálltak, de egymás kezét el nem engedve elindultak, de nem csak a kávézó felé...