**ÉREZLEK....**

Éreztelek ...

Három éve történt: Autóbalesetet szenvedtem.Épp a munkahelyemről tartottam hazafelé télen. Amikor egy szembejövő autóbusz megcsúszott,letért az útról. Félre rántottam a kormányt, majd az árokban landoltam, egy fának csapódva.A saját felelőtlenségem miatt nem kapcsoltam be a biztonsági övet,és kirepültem a szélvédőn.Koponya alapi sérülések,a jobb kezem szilánkosra tört,borda törések,belső vérzés, és még sorolhatnám. Élet,és halál között lebegtem. Majd a kórházba érésem után öt nappal "meghaltam". Olyan érzés volt,mintha szívna valami láthatatlan erő valahova, de nem tudtam hogy merre. Semmilyen tér érzékelésem nem volt egy ideig.Ezután arra lettem figyelmes,hogy egy ismeretlen házban vagyok. Nem volt ismerős,sem a ház,sem a benne lakó lány,de olyan megnyugtató érzés volt ott lenni.Próbáltam hozzá szólni, de nem látott engem. Nem tudtam hogy mit keresek ott, azt sem tudtam ki vagyok.Teljesen össze voltam zavarodva. Majd elindultam a folyosó felé a szobába, amikor azt vettem észre hogy az a lány zokog az ágyon. Kimentem a ház udvarára,ahol egy kutya volt megkötve. El kezdett eszeveszett módon ugatni rám! Kijött a lány,odament a kutyához,és megsimogatta,majd amikor visszament, keresztül ment rajtam. Megijedtem. Mi a fene történt velem?! ... Hangosan kiabáltam vele, miért nem figyel rám, és egyáltalán mit keresek ott.Szinte már kérdőre vont hangon,mintha ő tehetne az egészről.Ideges lettem. Lelöktem a szekrényen lévő virág vázát véletlenül,ami darabokra tört. Hirtelen oda nézett a lány,szemmel láthatóan megrémült.Aztán össze takarította a maradványait.Még mindig sírt,és kiabált... -Nem volt jogod ehhez,miért tetted ezt velem?!..mondta zokogó hangon. Akkor rájöttem az egészre. Hirtelen beugrott minden emlékem.Ez a lány a feleségem, Noémi. Eszembe jutott minden apró kis emlék, minden együtt töltött idő. -De én nem halhattam meg,hisz itt állok előtted! Bizonygattam neki, mintha hallana,de nem hallott.Ezután elsötétült minden.Egy kórházi ágyon ébredtem fel.Lassan kinyitottam a szemem.Erőtlenül feküdtem,magatehetetlenül. Szinte alig bírtam a kezemet is megmozdítani. Odajött hozzám az orvos.A szemembe világított a pupillákat vizsgálva. Ezután megszólalt: Üdvözlöm újra közöttünk. Ön négy hónapig kómában volt,balesetet szenvedett. Lassú lesz a felépülés,most még ne próbálkozzon, semmivel,ne erőltesse meg magát. Mozdítsa meg az ujját ha megértett.Megmozdítottam az ujjam.Mosolygott,majd hozzá tette... A felesége már úton van, majd kiugrott a bőréből a jó hír hallatán,mondta a doktor.Tényleg hosszú volt a felépülésem,1,5 év. De a balesetre,és az előtte történt napra sem emlékszem,sőt az idő érzékem azóta sem állt helyre teljes mértékben. Sokat gondolkoztam rajta hogy elmondjam e Noéminek hogy mi történt velem.Aztán arra a döntésre jutottam, hogy joga van megtudni. Hónapokkal később elmondtam neki. Emlékszel arra a napra amikor a kedvenc vázád össze tört?.. kérdeztem tőle. Igen emlékszem, de te ezt honnan tudod? kérdezte. Onnan hogy én voltam,válaszoltam. Látod mondtam hogy nem haltam meg végig veled voltam. A megdöbbenés, és a rémület mimikája ült Noémi arcára,majd megszólalt ... éreztelek.

(Igaz történet alapján.)