Azt mesélik
A legismertebb történet szerint élt egykor Gyergyó környékén egy lány, Fazekas Eszter. Nos, ahogy a mese mondaná, a napra lehetett nézni, de rá nem. A páratlan szépségű, szürkészöld szemű hajadon egy szép napon elment a szentmiklósi vásárba.
Itt találkozott egy daliás legénnyel, aki rögtön beleszeretett a kökényfekete hajú lányba. A környék legszívhezszólóbban furulyázó, erős és igen ügyes kezű ifja tükrös kalácsot és egy égszínkék selyemkendőt ajándékozott Eszternek szerelme zálogául. Ám hiába tűzték ki rögvest az esküvő napját, a fiút még várva várt egybekelésük előtt elvitték katonának.
Eszter kitartó hűséggel várta mátkáját nap mint nap. Esténkét a közeli fenyvesben sétálva-andalogva igyekezett szerelmes sóvárgásán enyhíteni. Fájdalmas éneke, mély sóhajai mintha még a zord hegyeket is meglágyították volna. Így bukkant rá az a környéken csatangoló zsivány is, akit Eszter szépsége nyomban megigézett, ezért elrabolta a gyönyörű lányt.
De hiába volt minden szó, arany, ezüst és gazdagság, Eszter szíve csak az ő katonájáért dobogott. Feldühödött a rablóvezér, amire Eszter, mintha csak hű szerelme néma szemtanúit, a hegyeket hívná segítségül, nagyot sikoltott.
A zömök sziklák meghallották a kétségbeesett lány kiáltását. Válaszuk villámlás volt és mennydörgés, cikázó villámok, zuhogó eső és koromsötét éjszaka. Az égzengés megindította a merev köveket.
A völgybe zúduló tömbök maguk alá temették a hős szerelmest és elrablóját is. De nem kímélték az ott legelésző juhokat, s pásztoraikat sem. Az áradó patakok végül mindent a vízzel tettek egyenlővé. A környékbeliek új néven kezdték emlegetni a tavat, ettől fogva nevezték Gyilkos-tónak.
Ahogy a nap sugarai meg-megcsillannak a víz tükrén, még ma is, mintha Eszter szürkészöld szemeinek szelíd tekintete vetődne ránk. Olykor inkább vöröslő színe pedig az elpusztult jószágok és terelőik vérének örök emléke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése