Moldova György: Lefelé a lejtőn....

Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli:

- Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám, se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot, és megtanultam síelni. A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim "hamiskártyásnak" kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek, de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált.
A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, a trénerem eleinte nem sokat várt tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam, egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal.
  Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz alatt egy csodálatos egybeszabott kék síoverált, csupa zseb, csupa cipzár, térdben párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab volt. És este - mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a tubenthali pályán. Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából, hátsó udvar, csigalépcső, vettem egy mély lélegzetet, aztán elindultam. Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt egy kis pihenőrészen megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet is, úgy látszik, felfázhattam, mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már nem tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körülnéztem, és nem láttam senkit, lekuporodtam. Egy baj volt, a szuper overálomat nem lehetett szétkapcsolni, csak egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig teljes natúr szépségemben mutatkoztam. Egyszóval lekuporodtam, és a költővel szólva a munka éppen dandárjában volt, mikor legnagyobb megdöbbenésemre a síléc megindult alattam - úgy látszik, rosszul vágtam le a hóekehelyzetet. Először csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam, és kísérteties sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha nem akartam kitörni a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű testtartást, a pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overál a bokámon. Mit mondjak, voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
- Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
  Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni, kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a bugyimat. A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az elsősegélyhelyre.
  A bőrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán, síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába. Míg az orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.
-    Ön szintén kezdő, uram?
-        Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös lesiklóbajnoka vagyok, és most először sérültem meg.
-        Mi történt?
-        Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam nyugodt ritmusában, mikor mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje a nyakában, az overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a vakbél-operációjának a helye is látszott - egyébről nem is beszélve. Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának. De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány. Ön is az ő áldozata volt, asszonyom? - Én is - mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák vissza a nyolcnapi üdülési díjat.

   

Egy nagy veszekedés után a feleség otthagyta a gyermeket az apjával. 2 nappal később könnyes szemmel olvasta ezt a levelet…

Egy hosszú munkanap után a családapa kimerülten hazatér a munkából. Csak egy kis csendet és nyugalmat szeretett volna, hogy ne zavarja a sikoltozó gyermek hangja. Szeretett volna megnézni egy focimeccset de a felesége megkérte, hogy segítsen neki a házimunkában. Ebből kifolyólag akkora veszekedés lett, hogy zengett tőle az egész ház. A férfi nagyon kimerült volt és ezért nem volt kedve a házimunkára. A feleségnek elege lett és otthagyta a férjét a gyerekkel. Két nap sem telt el, a férfi a következő sorokat osztotta meg a Facebookon:

Kedvesem,

Már két napja, hogy összevesztünk. Aznap fáradtan értem haza a munkából és csak focimeccset akartam nézni.

Amikor megláttalak kimerültnek és idegesnek láttalak. A gyerek is hangosan sikoltozott amikor ágyba akartad fektetni.

Nagyon dühös voltam és felhúztam a hangerőt, majd vitatkozni kezdtünk.

Megkérdezted, hogy “mi lenne, ha néha segítenél egy kicsit a házimunkában és a gyerekre is szakítanál egy kis időt”.

Mérges voltam és gyorsan válaszoltam: “Reggeltől estig dolgozok, te pedig egész nap itthon vagy. Nekem csendre és pihenésre van szükségem, amikor hazajövök. Neked volt időd egész nap játszani a gyerekkel.”

Addig vitatkoztunk ameddgi sírni kezdtél. Fárad és kimerült voltam ezért kiabáltam veled. Te pedig már nem bírtad tovább és elrohantál otthonról. Ezután egyedül maradtam a gyerekkel a nappaliban.

Két nap alatt sokmindent megtanultam:

Megtanultam, hogy milyen érzés vugyázni a gyerekre, még lezuhanyozni sem volt időm.

Megtanultam, hogyan lehet felforralni a tejet amit a gyermekünk nagyon szeret és közben takarítani a konyhában.

Megtanultam, hogy milyen érzés új szavakat megtanítani a gyermeknek.

Megtanultam, hogy milyen érzés lemondani az étkezésről vagy a pihenésről, mert a gyereknek állandóan szüksége van valamire.

Megtudtam milyen érzés fizikailag és mentálisan annyira kimerültnek lenni, hogy akár 20 órán át is aludni lehetne, de három óra alvás után a síró baba hangja ébreszt fel.

Két nap alatt én is megtanultam felhúzni cipőt a baba lábára.

Most már értem, hogy miért vagy mindig olyan fáradt.

Megértettem, hogy anyának lenni azt jelenti, hogy állandóan áldozatot hozni.

Rájöttem, hogy ez sokkal kimerítőbb, mint 10 órát dolgozni a munkahelyen.

Megértettem, hogy egyedül milyen nehéz, ha nem számíthatsz a társad segítségére.

Megértettem, hogy mit jelent lemondani a barátokról, kedvenc időtöltésedről.

Megértettem, hogy milyen nehéz lehet egész nap bezárva lenni egy házba és a gyerekre vigyázni.

Azt is megértem, hogy rosszúl esett, amikor anyám bírált, hogy rosszul neveled a gyermeket. Rájöttem, hogy minden gyermeknek a saját édesanyja a legjobb barátja.

Rájöttem, hogy az anyákon van a legnagyobb teher a társadalomban.

Csak azért írtam ezt a levelet, hogy tudd, hogy mennyire hiányzól.

“Hihetetlenül bátor vagy, és szuper édesanya és feleség. Csodállak téged!”

Ez a nyílt levél világosan megmutatja, hogy milyen áldozatot jelent szülőnek lenni, de legfőképpen anyának lenni.