2016. december 26., hétfő

Amikor a remény a legjobb gyógyszer !


Az Amerikai Egyesült Államokban található Wisconsinban élő Mark R.
Leonard hosszú évekig dolgozott hivatásos Télapóként. A
bevásárlóközpontban gyerekek tucatjai álltak sorba, hogy találkozzanak
vele, közöttük egyik évben egy kisfiú, aki egy fényképet szorongatva
várta, hogy végre kettesben lehessen a Télapóval. Amint beszédbe
elegyedtek, a kisfiú szomorúan mesélte, hogy a fényképen a testvére,
Sarah látható, aki nagyon szeretett volna találkozni a Télapóval,
csakhogy súlyos beteg, és jelenleg kórházban fekszik, így nem tudta
elkísérni őket.
A kisfiú a nagymamájával érkezett, akitől Mark megtudta, Sarah súlyos
leukémiában szenved, és szinte biztos, hogy már az ünnepeket sem éri meg.
Nem kérnek hát mást, csupán annyit, hogy látogassa meg őt a kórházban,
hogy, ha utoljára is, Sarah legalább egyszer találkozhasson a Télapóval.
Mark sosem vállalt korábban hasonló feladatot, ezúttal azonban, látva a
nagymama szemében a könnyeket és a kisfiú szomorú arcocskáját, valamint
kezében a kis fényképet, kivételt tett. Még aznap délután felkereste a
kórházat, ahol Sarah feküdt. A kislányt az ágyában találta, sápadtan és
legyengülve.
Sarah észre sem vette Markot, csak akkor figyelt fel rá, amikor Mark
könnyekkel a szemében, vidám arckifejezést erőltetve köszöntötte a Télapó
jól megszokott köszönésével.
A Télapó és Sarah órákig beszélgettek kettesben a szobában, kéz a kézben,
majd mielőtt Mark távozott volna, megígérte Sarah-nak: megkéri az
angyalokat, hogy vigyázzanak rá.
Miután Mark távozott a kórházból, nem hallott többet a kislányról -
egészen a következő év karácsonyáig, amikor is a bevásárlóközpontban a
gyerekek között egyszer csak feltűnt egy szőke, erős, vidám kislány,
hatalmas mosollyal az arcán. Sarah volt az, makkegészségesen, akin nyoma
sem volt annak, hogy valaha a halállal kellett küzdenie.



2016. november 23., szerda

MEGALÁZTÁK A RESZKETEG, IDŐS BÁCSIT A PUCCOS ÉTTEREMBEN! ÁM EGY VÁRATLAN FORDULATTAL DÖBBENETES TITOKRA DERÜLT FÉNY!


"Ide nem engedünk be mocskos hajléktalanokat, mert elriasztják a vendégeket!!!"-ordította magából kikelve az étterem tulajdonosa...De ami ezután történt, arra ő sem számított !

Egyik nap egy nő az utcán sétált, mikor felfigyelt egy reszketeg, idős bácsira, aki lehajtott fejjel bámult maga elé!! A bácsi döbbenetesen szakadt és koszos ruhát viselt!!!

A többi járókelő egy pillantást sem vetett a hajléktalanra, pedig nagyon hideg volt azon a reggelen, és a bácsi testét szakadt ruháin kívül csak egy lyukas pokróc védte!

A nő odalépett hozzá, és megkérdezte:
– Uram, jól van?
– Nem igazán.. – válaszolta a bácsi erőtlen hangon.

A nő elmosolyodott, majd megfogta a bácsi karját... Az öreg megijedt:
– Mit csinál, hölgyem?! Hagyjon engem békén!!!

Egy rendőr észrevette az esetet, majd odament.
– Valami probléma van, hölgyem?
– Nincs semmi baj, csak szeretném talpra állítani ezt az idős urat, segítene?
– Ismerem ezt az öreget, jó pár éve az utcán van már. Mit akar csinálni vele?!
– Látja ott azt az éttermet? Szeretnék venni neki valami meleg ételt, hogy felmelegedjen.

– Maga megőrült!!! Én oda be nem megyek – szólalt meg a bácsi.
De két erős kar körülfogta, és felemelte őt!!
Bementek a kicsi, de puccos étterembe, és leültették a bácsit egy asztalhoz…
Az étterem tulajdonosa rögtön ott termett, és magából kikelve ordította:
– Ide nem engedünk be mocskos hajléktalanokat, mert elriasztják a vendégeket!!!
Szegény öreg szomorúan elmosolyodott:
– Na, ezért nem szeretek ide járni – mondta csendesen.
A nő viszont nem hagyta annyiban!!! Odalépett a tulajdonoshoz és közelről a szemébe nézett:
– Látja azt az irodaházat ott szemben? Az egy nagy multicégnek a székháza!
– Igen, hetente szoktak összejöveteleket szervezni az éttermemben- mondta az étterem tulajdonosa.
– És mennyi bevételt kap ettől a cégtől?
– Miért érdekli az magát?
– Csak azért, mert én vagyok annak a cégnek az igazgatója!! – felelte a nő.

A tulajdonosnak elállt a szava!! A nő pedig nemes egyszerűséggel odafordult a rendőrhöz, és megkérdezte, hogy akarna-e velük reggelizni.
– Nem, köszönöm, szolgálatban vagyok – válaszolta a rendőr.
–Legalább egy kávét igyon meg velünk – kérlelte a nő.
– Rendben, hölgyem, azt elfogadom!! – felelte a rendőr katonásan!

A tulajdonos elment kávét készíteni…

– Jól helyre tette!! – mondta a rendőr elismerően.
A nő mosolyogva a hajléktalan bácsira nézett:
– Maga valamikor itt dolgozott. Emlékszem az arcára. Szét voltam fagyva, bejöttem ide, szinte éhen haltam, annyira éhes voltam. Nagyon rossz periódusban voltam, szinte én is az utcán végeztem mint maga.
– Nem létezik, hogy egy ilyen sikeres üzletasszony, majdnem az utcára került!! – ámuldozott a rendőr.
– Húszéves lehettem. Eljöttem a városba, hogy munkát találjak, de senki sem vett fel! Nem volt, miből fizessem az albérletet, így kidobtak! Nem volt hová mennem. Órákig mászkáltam az utcán, teljesen átfagytam, éhes voltam… Megláttam ezt a helyet, és gondoltam bejövök, hátha kapok egy tányér meleg levest.
– Már emlékszem!!!! – kiáltott a bácsi. – Megkérdezte, hogy pár órás mosogatásért kaphatna-e egy tányér ételt. Azt feleltem, hogy „ez nem egyezik az étterem működési szabályzatával.”
– És akkor maga a világ legnagyobb szendvicsével jött ki a konyhából, meleg volt és isteni finom!!! – folytatta a történetet a nő.
– És hogy jutott ilyen magasra?!- kérdezte ámuldozva a bácsi.
– Azon a napon végre találtam munkát… Rengeteget güriztem, hogy el tudjam indítani a saját cégemet!! Ha végzett a reggelivel, akkor jöjjön át, keresse meg ezt az embert (egy névjegyet nyújtott át a bácsinak). Biztosan tudunk munkát találni önnek, sőt még előleget is adunk, hogy ruhát vehessen belőle!!
– Hogy tudom én ezt meghálálni magának? – kérdezte könnyes szemmel a bácsi?
– Istennek köszönje meg, hogy találkoztunk! – felelte a nő.


2016. november 8., kedd

DURVÁN BESZÓLT A NÉNINEK A BUNKÓ ANYUKA, ÁM A ROCKER SRÁC REAKCIÓJA MINDENT VITT!


A helyszín Budapest, egy tömött 56-os villamos, és két egymással szemben lévő szék. Az egyiken egy ápolt, kedves arcú öreg néni ül, a másikon egy nő, gyerekével az ölében.
A kissrác folyton himbálja a lábát, és állandóan belerúg a néni térdébe. A nénit mindez láthatóan nagyon zavarja, de nem szól rögtön az anyukának, hisz a gyerek egészen kisfiú még. Inkább próbál szegényke hátrébb húzódni, hátha nem ér el odáig a gyerek lába.
De a rugdosás tovább folytatódik, az anya pedig nagyon nem akarja észrevenni, mi történik.
A néni udvariasan megszólítja az anyát:
„- Elnézést, kedves, de a kisfiú folyamatosan rugdossa a lábamat, és ez már az én koromban nem tréfa, eltalál egy csontot, vagy egy eret, akkor  lehet, hogy járni sem fogok tudni. Legyen szíves, szóljon rá.”
„Csak nem gondolja, hogy pont egy ilyen vénasszony miatt korlátozni a gyerekemet! Foglalkozzon a saját dolgával, ne engem oktasson!” – kiabál rá a nő.
A villamoson mindenki megdöbbenéssel hallgatja végig a jelenetet, majd egy rocker fiú (acélbetétes bakancs, tar frizura, bőrkabát) kiveszi a szájából a rágót, és a bunkó anya hajába nyomja. Majd közömbös hangon odaszól:
- Engem se korlátoztak gyerekkoromban!
Na, a nő arckifejezése - gondolhatod… Az egész hetem feldobta, hogy ezt láthattam!
     

2016. október 18., kedd

Beszélgetés Istennel !


Miatyánk, aki a mennyekben vagy
Igen?Ne szakíts félbe, imádkozom.
De – ENGEM szólítottál!Téged szólítottalak? Én ugyan nem.
Én csak imádkozom.
Miatyánk aki a mennyekben vagy.
Na, már megint!
Mit megint?
ENGEM szólítottál. Azt mondtad: „Miatyánk aki a mennyekben vagy”. Nos, itt vagyok. Mit szeretnél?
 Ó, én igazán nem akartam semmit. Tudod, egyszerűen csak elmondtam a napi imámat. Mindig elmondom a Miatyánkot. Ez jó érzéssel tölt el, mintha teljesítettem volna egy kötelességet.
Ja, értem. Folytasd.
Rendben. Szenteltessék meg a te neved.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Mit jelent ez szerinted?
Micsoda?
Az, hogy „Szenteltessék meg a te neved”?
Azt jelenti, azt jelenti… igazán sajnálom, nem tudom mit jelent.Honnan a csudából tudhatnám? Ez egyszerűen az imádság része. Miért, szerinted mit jelent?
Azt jelenti megbecsült, szent, csodálatos.
Nahát, így tényleg több értelme van. Eddig soha nem gondolkoztam azon, mit is jelent ez.
Köszönöm.
Jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy itt a földön is.
Tényleg így gondolod?
Persze, miért ne?
Mégis mit gondolsz erről?
Mit? Igazából azt hiszem, semmit. Úgy gondolom, hogy szép dolog lenne, ha itt lenn is mindent te irányítanál, úgy mint odafenn. Mint tudod, idelenn elég nagy a zűrzavar.
Igen, tudom; de a te életedet én irányítom?
Persze, eljárok a templomba.
Nem ezt kérdeztem tőled. Mi a helyzet a helytelen hozzáállással? Mert akad néhány problémád. Például, hogy minden pénzedet magadra költöd. És miféle könyveket olvasol?
Na, azért álljunk meg egy pillanatra! Ne kritizálj engem! Pont olyan vagyok, mint a többi templombajáró ember!
Már megbocsáss. Azt gondoltam, hogy azért imádkozol, hogy legyen meg az én akaratom. Ha ez valaha is megtörténik, azoknál kell először megtörténnie, akik imádkoznak ezért. Mint például te.
Na jó. Azt hiszem, tényleg van egy pár gyarlóságom. De most, hogy említed, megnevezhetnék másokat.
Ezt én is megtehetném.
Eddig nem sokat gondolkoztam ezen, de néhány dologtól tényleg jó lenne megszabadulni. Tudod szeretnék úgy igazán szabad lenni.
Jó. Most már eljutottunk valameddig. Együtt fogunk dolgozni – Te és ÉN.
Büszke vagyok rád.
Nézd, Uram, ha nem bánod, én mára be is fejezném. Így is sokkal hosszabbra nyúlt, mint amilyen lenni szokott.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
El kéne hagynod a kenyeret. Túlsúlyos vagy, ami azt illeti.
Hé, várj egy percet! Mi ez az egész? Békésen végzem a vallásos kötelességem, és egyszercsak betörsz hozzám, és emlékeztetsz engem minden gyarlóságomra.
Imádkozni veszélyes dolog. Előfordul, hogy az ember megkapja, amit kér.
Emlékezz, te hívtál engem – és én itt vagyok. Most már túl késő megállni.
Folytasd az imádkozást. (Szünet…) Na, rajta.
Félek.
Félsz? Mitől?
Tudom mit fogsz mondani.
Próbáljuk ki.
Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.
Mi a helyzet Annával?
Látod? Tudtam! Tudtam, hogy meg fogod említeni őt! De miért, Uram, összevissza hazudozott rólam. A pénzt sem fizette vissza soha, amivel tartozik nekem. Megesküdtem, hogy kiegyenlítem vele a számlát!
De – az imádságod. – Mi a helyzet az imádságoddal?
Én – nem úgy értettem.
Végre legalább őszinte vagy. De elég nagy teher cipelni ezt a sok keserűséget és neheztelést, ugye?
Igen, de jobban fogom érezni magam, ha behajtom a tartozást. Öregem, hidd el, van egy pár tervem. Majd azt kívánja, bárcsak meg sem született volna.
Nem, nem fogod magad jobban érezni. Csak rosszabbul. A bosszú nem édes. Tudod milyen boldogtalan vagy. – Nos, ezen tudok változtatni.
Te? Hogyan?
Bocsáss meg Annának. Aztán én megbocsátok neked. És a gyűlölet meg a bűn Anna problémái lesznek – nem a tieid. Te a magad részéről lerendezed a dolgokat.
Tudod mit, igazad van. Mint mindig. És sokkal fontosabb, hogy neked megfeleljek, mint az, hogy bosszút álljak… (sóhaj). Rendben… rendben… megbocsátok neki.
Jól van! Nagyszerű! Hogy érzed magad?
Hmm. Nos, nem túl rosszul. Egyáltalán nem érzem magam rosszul! Valójában kimondottan jól érzem magam! Azt hiszem, ma nyugodtan fogok aludni. Mostanában ez úgyse nagyon sikerült.
Igen, tudom. De még nem végeztél az imádságoddal. Folytasd.
Ó, persze.
És ne vigyél minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.
Jó! Jó! Ezt fogom tenni. Csak ne hozd magad olyan helyzetbe, hogy kísértésbe essél.
Ezt meg hogy érted?
Tudod, hogy értem.
Igen. Persze, hogy tudom.
Jó. Folytasd. Fejezd be az imádságodat.
Mert Tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.
Tudod mi hozna nekem dicsőséget – mi tenne igazán boldoggá?
Nem, de szeretném tudni. Örömöt akarok szerezni neked. Annyi zűrt csináltam már. Most igazán követni akarlak. Most már megértettem, hogy ez milyen nagyszerű lenne. Így hát kérlek, mondd meg… Hogy tegyelek boldoggá?
Éppen azt tetted.

angolból fordította Dobóné Kiss Ildikó



2016. október 16., vasárnap

Így teremtette Isten a Nőket!


Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arra járt, és megkérdezte: Miért töltesz annyi időt ezzel a teremtménnyel? És az Úr azt felelte: Látod az összes specifikációt, amelynek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt
- Mosható legyen, de ne műanyag, több mint kétszáz mozgó alkatrészből álljon, amelynek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell, képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket a karjában tartani, megölelni úgy, hogy az meggyógyítson mindent a lezúzott tértől az összetört szívig, és mindezt mindössze két kézzel.
Az angyalra mindez mély benyomást tett.

- Két kézzel? Az lehetetlen! És ez a standard modell? Túl sok munka ez egy napra... várj holnapig, és fejezd be akkor!
- Nem - mondá az Úr. - Már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtményt, amely szívem legkedvesebbje lesz. Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni. Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt.
- De Uram, olyan puhának alkottad őt.
- Igen puha - mondta az Úr. - De erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mi mindent elvisel és legyőz.
- Tud gondolkodni? - kérdezte az angyal.
- Nem csak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is - válaszolta az Úr.
Az angyal megérintette a nő arcát...
- Uram úgy tűnik, a teremtényed ereszt! Túl sok terhet róttál rá.
- Nem ereszt ... Ezek könnyek - javította ki az Úr az angyalt.
- Mik azok a könnyek? És mire valók? - kérdezte az angyal.
És mondá az Úr:
- A könnyek fejezik ki a bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát,
szenvedését és a büszkeségét.
Mindez nagy hatást tett az angyalra.

- Uram, zseniális vagy! Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos. Olyan erő birtokában van, amelyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat, és nehéz terheket hordozni. Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét, és véleményét. Mosolyog, amikor sikoltani, szeretne. Dalol, amikor sírni, volna kedve. Sír, amikor boldog, és nevet amikor fél. Harcol, azért amiben hisz. Kiált az igazságtalansággal szemben. Nem fogadja el a nem-et válaszul, ha jobb megoldást tud. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi a barátját orvoshoz, ha fél. Szeretete feltétel nélküli. Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek. Boldog, ha barátai jól vannak. Örül, ha születésről vagy esküvőről hall. Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal. De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel. Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthatja az összetört szívet.
Csak egyetlen hibája van:
.................ELFELEJTI MENNYIRE ÉRTÉKES.” !!!


2016. október 14., péntek

Kedves Szerelmem!

 

NA LÁNYOK, EBBŐL A LEVÉLBŐL VÉGRE MEGTUDJUK, HOGY IS VANNAK A PASIK ÖSSZERAKVA. !


Kapcsolatunk zökkenőmentességét biztosítandó, ajánlatosnak tartanám részedről a következő 20 pont tudomásul vételét és betartását:
1. Nagylány vagy már. Tanuld meg a WC-deszka használatát. Ha fel van hajtva, akkor hajtsd le. Hallottál engem egyszer is nyavalyogni amiatt, hogy le van hajtva???
2. Próbálj meg együtt élni azzal, hogy nem mindig csak Rád gondolok.
3. A – nem fizikai fájdalom által kiváltott – sírást automatikusan zsarolásnak veszem a részedről.
4. Ha akarsz valamit, akkor mondd ki egyenesen. A finom célzás nem elég, sőt, a durva se! MONDD KI!!!
5. Nem emlékszem a dátumokra. Ezért jelöld be a szülinapokat és évfordulókat a naptárban, és többször szólj is a jeles alkalmak előtt.
6. Amint tudod összesen 3 pár cipőm és 6 pólóm van. Miből gondolod, hogy ki tudom választani az a cipőt a te harminc páradból, ami megy a ruhádhoz???
7. Az “igen” és a “nem” szerintem teljesen elfogadható válasz majdnem minden kérdésre.
8. Csak akkor gyere hozzám valamilyen problémáddal, ha azt akarod, hogy segítsek megoldani. Én erre vagyok rendszeresítve. Ha csak együttérzést vársz, akkor fordulj bizalommal a barátnőidhez, mert ők meg arra.
9. Bármit is mondtam vagy tettem évekkel ezelőtt, azt mostani vitákban már nem ér előrángatni. Legyen mondjuk 1 hét a kapcsolatunkban az elévülési idő.
10. Ha azt gondolod magadról, hogy felszedtél egy pár kilót, akkor az valószínűleg úgy is van. Ne kérdezd meg tőlem. Úgyis elmismásolom a választ, vagy hazudni fogok.

11. Ha valamit mondtam, és azt kétféleképpen tudod érteni, és az egyik elszomorít vagy feldühít, akkor a másikat értettem.
12. Vagy azt mondd meg, hogy mit csináljak, vagy azt, hogy hogyan. A kettőt együtt sose. Mert ha tudod, hogy mit és hogyan kell megcsinálni, akkor csináld meg magad!
13. Tedd túl magad azon, hogy a kapcsolatunk sose lesz olyan többé, mint amilyen az első két hónapban volt, amikor elkezdtünk járni.
14. A férfiak 16 szint érzékelnek, mint a Windows alapbeállítása. Nekünk a mályva az egy virág, a narancs meg a barack pedig gyümölcsök, és nem színek. A bézs-ről meg még mindig nem tudom, hogy mi a fene lehet…
15. Nem vagyok gondolatolvasó és nem is leszek soha. És ezen képesség hiánya nem bizonyíték arra, hogy egyáltalán nem érdekelsz.
16. Ha megkérdezem tőled, hogy “mi a baj?”, és erre te azt válaszolod, hogy “semmi”, akkor hiába tudom, hogy van valami bajod, nem kérdezem meg újra. Hátha ezzel megúszom, hogy elmondd.
17. Ne tegyél fel olyan kérdést, amire nem vársz választ. Ha mégis ilyet tennél, akkor viszont készülj fel egy olyan egy válaszra, amit végképp nem akartál hallani.
18. Ha kimozdulunk otthonról, tök mindegy, hogy mi van rajtad!
19. Elég ruhád van!
20. Túl sok cipőd van!
Köszönöm, hogy ezt elolvastad. Igen, tudom, hogy ma este a kanapén kell majd aludnom. De tudod mit, nem is bánom. Majdnem olyan izgi, mint kempingezni.


2016. október 8., szombat

Porig alázták az idős nagypapát !


Néhány éve a szomszédokhoz (fiatal pár és egy kissrác) új lakó költözött. 
A férfi apja, a 82 éves Miklós bácsi.
Mikor a bácsi felesége meghalt, a fia és menye idősotthonba akarták őt dugni, de nem volt rá elég pénzük, ezért kénytelen-kelletlen magukhoz vették a kisöreget,a kis, vidéki házat meg eladták.
Mikor odaköltözött, a bácsi bizony már elég rozoga állapotban volt: fájtak az ízületei, nehezen járt és nem is hallott valami jól!
A világ életében kerthez, nagy terekhez szokott bácsi rettenetesen érezte magát a kis lakásban, és abban a fél szobában, amiben meghúzta magát. Mikor a körfolyosón cigizett, sokszor én is betársultam, olyankor könnyes szemmel mesélte nekem, hogy úgy érzi magát, mint hal a szárazon.
Egyedül akkor derül fel az arca, amikor a 10 éves kisunokájával, Csabival beszélgethet. Meg a közös, esti vacsorákat szerette!
Ám egy idő után elültették a bácsit az asztaltól! Megunták, hogy csak hangosan csámcsogva bírt enni, és az étele is szétfolyt mindenfelé. A fia és a menye sokszor a plafonon voltak, amiért takarítaniuk kell utána!
Innentől, míg a többi családtag együtt, a nagy asztalnál vacsorázott Miklós bácsi szegény egyedül evett. Gondolhatjátok, milyen nyomorultul érezte magát szegény! Nekem is sírva mesélte az egészet! Mivel az öreg több tányért is eltört, egy idő után már csak fa tálon kapott vacsorát. Úgy bántak vele, mint egy kutyával!
Nekem is megmutatta a tányért… Rettenetesen megalázó volt az egész!
Aztán egyszer minden megváltozott! A bácsi elmesélte, mi történt:
Egy este, vacsora előtt az apa látta, hogy a kis Csabika, Miklós bácsi unokája nagyon farag valamit. Megkérdezte, hogy mi készül.
Erre a gyerek ártatlan hangon csak ezt mondta: „két kis fatányért csinálok neked és anyunak, hogy legyen majd miből ennetek, ha öregek lesztek”.
Az apát szíven ütötte, amit Csabi mondott! Azt se tudta, hol van!! Percekig meg se tudott szólalni, csak állt ott. Aztán lassan eleredtek a könnyei, és végigfolytak az arcán…
Akkor értette meg mit tett, hogyan bánt Miklós bácsival! A saját apjával! Akkor este gyengéden kézen fogta a bácsit, és visszavezette a közös asztalhoz.
Láttátok volna a bácsi arcán az örömöt, mikor ezt elmesélte! Én is egészen meghatódtam!
Innentől kezdve a kisöreg családdal együtt vacsorázik, sőt, elkezdte faragni tanítani Csabit, hogy tányér helyett más, szép dolgokat tudjon készíteni a családnak!

2016. április 6., szerda

TANÁCSOK !

   

Fő premissza ! ( alaptétel )

" A végtelen intelligencia vezérel és irányít  minden 
lépésemnél ! Egészségem tökéletesés a harmónia törvénye
 hatja át testemet és lelkemet ! Szépség, szeretet,békesség
és bőség ölel körül ! A helyes döntés és az Isteni  rend elve
kormányozza egész életemet!  Tudom , hogy fő premisszám
az élet örök érvényű igazságain alapul, tudom , érzem és
 hiszem , hogy tudatalattim,  a tudatos gondolataim 
természete  szerint választja meg reakcióját ! "

  
Válaszd a boldogságot !

" Az Isteni rend vigyázza életemet ma is minden nap!
Ma minden dolog együttműködik , és a javamra szolgál !
Új csodálatos nap áll előttem ! Sosem lesz még egy ilyen
napom !  Az Isteni útmutatás vezérel egész nap , és bármibe
 is kezdek sikerem lesz !  Az Isteni szeretet  körülvesz , átölel 
és beburkol engem,...békébe járom utamat !
Ha figyelmem eltévelyedne   a jótól és építőjellegűtől  , 
azonnal visszairányítom mindarra , ami kellemes és 
eredményes !
Lelki szellemi mágnesként vonzom magamhoz mindazt ,
ami áldásos rám nézve , és hozzájárul gyarapodásomhoz !
Bámulatos sikereket érek  el   minden  ma indított vállalkozásomban  !
Határozottan boldog leszek egész nap !"


Így viszonyulj a vagyonhoz !

"Kedvelem a pénzt , szeretem a pénzt !  Bölcsen ,építően , 
értelmesen használom !
A pénz folyamatosan áramlik életembe ! Élvezettel 
osztogatom a pénzt  , és csodásan megsokszorozva kapom
 vissza !   (??)
Mindez jó , nagyon jó  ! A pénz a bőség lavináiként  
özönlik hozzám !    ( jó lenne )
 Kizárólag jó célra fordítom  és hálás vagyok , jólétemért és elmém gazdagságáért ! 
( Megjegyzés : lehet , hogy nincs elég hitem ,ezért nem lettem gazdag ! )



A gyermekedért !

" Istenre bízom a gyermekemet !  Szeretetet , békességet .
és jóakaratot sugárzok feléje !
Harmónia ,békesség és Isteni megértés uralkodik köztünk !
Eloldozom Őt , és hagyom hadd menjen !
 Ő egy gyengéd, kedves , együttműködő és harmonikus 
személyiség !  "








 "


2016. január 24., vasárnap

Ékes, édes apanyelvünk...


Ékes, édes apanyelvünk...

             
Fényes napunk felsugárzott új világunk hajnalán,
"Ember - e szó büszkén hangzik" - mondta Gorkij hajdanán
Ember ma már nincsen nálunk, legföllebb ha gazember
Van helyette ürge, ipse, pasas, pasi, pasinger
Manusz, mandró, mangár, muki, muksó, muksi, apafej,Hapsi, hapek, gádzsó, bádzsó, kani, kandur, kurájber,Szivar, mókus, csóró, csávó, fószer, apus, tata, krapek,
Pacsmag, pali, palimadár, pofa, pacák, pók meg pacek.

Volt itt régen szép menyecske, kisasszonyka, hajadon,
Ma már csaj van, spiné, spinkó, pézsma, tojó, amazon,
Csinibaba, szilva, szöcske, szirén, szatyor, kismadám,
Macska, menyét, pulyka, gyöngytyúk, pipi, nyanya, szépanyám;
 
Kocsid járgány, tragacs, kordé, szemétláda, skatulya,
Tupírozott szappantartó, bűzdaráló taliga;
 
Szépre, jóra, kitűnőre azt rebegjük: oltári,
Penge, szuper, állati klassz, baromi jó, haláli;

Ami nehéz: rázós, fázós, csomós, cikis, meredek,

Hullafrankó bigét smárol Sándor, József, Benedek.

Okos férfi ritka nálunk, tengernyi az ostoba,
Olyan, akin nem hagy nyomot tanfolyam, se oskola,
Sok az olyan - gyakran halljuk - kinek esze hézagos,
Hütyü, plömplöm, stupid, bornírt, flúgos, buggyant, kótyagos,
Hígvelejű, golyós, hangyás, hibbant, hibás, ütődött,
Süsü, gügye, lüke, gyagyás, lökött avagy lökődött,
Ügyefogyott, félcédulás, félnótás vagy félkalap,
Blőd, akinek jószerével még a kör is téglalap,
Idióta, abnormális, degenerált, debilis,
Bunkó, balfék, bomlott agyú, balga, bamba, be dilis,
Tökkel csapott, elmegyenge, dinka, dinnye, balfácán,
Bolond, kinek vekkeróra csireg-csörög bal lábán,
Zagyva, szédült, badar, bárgyú, bugris, hólyag, fafejű,
Agyalágyult, tahó, tökfej, tuskó, kretén, féleszű.

Jó leány a kis Mariska, csinos, dolgos, takaros,

Rosszlányokra bő a lista: utolsó vagy fapados,
Örömleány, sarki csillag, cemende vagy utcalány,
Cafka, cafat, céda, kokott, kéjnő, kuruc, kurtizán,
Feslett, cula, rüfke, prosti, éji lepke, pillangó,
Rima, ribanc, szajha, lotyó, hetéra vagy kisringló.
Kérdésemet nem szeretném véka alá rejteni:
Képernyőnkön mér' kell őket mindig ku-nak ejteni??!

"Csudálatos szép magyar nyelv!" - tapsikol egy délnémet,
"Tősgyökeres" magyar szókkal szédíti a nénémet:
Ziherejsz-tű, hózentróger, kredenc, kurbli, puceráj,
Hercig trampli, smucig spicli, fecni, lichthof, kóceráj,
Pacsni, plecsni, cekker, cvikker, stempli, spulni, stampedli,
Strimfli, svindli, sufni, smirgli, hakni, hülzni, stanecli.

Pató Pali semmittevő, aluszékony, tohonya,
Nemtörődöm, rest és renyhe (nagykutya a rokona!),
Lomha, lassú, lusta, léha, hanyag, henye, komótos,
Álomszuszék, tétlen, tunya, naplopó és pityókos,
Nem igyekszik, nem törekszik, nem dolgozik rendesen,
Nem fűlik a foga hozzá, nincsen hozzá kedve sem;
Ám szemébe nem ezt mondják, ha az ÜB határoz:
"Pató Palcsi helytelenül viszonyulsz a munkához!"

Pápaszemes felszólaló körmondata dagályos,
Panelekből építkezik, ez a módi ragályos:
Nékem az a meglátásom... szűk a keresztmetszetünk...
Jelenlegi időpontban hiánycikket termelünk...
Szükségletek beszerzése lerendezést igényel...
Problémaként jelentkezik szabály közt a kivétel;
Megmondjuk a tagság felé... irányt veszünk előre...
Per pillanat lebeszéljük... sztornírozzuk jövőre...
Kapacitást biztosítunk... beruházást eszközlünk...
Újságokban mindenféle marhaságot leközlünk;
 
Ruha- s cipőféleséget marketolunk önöknek -
Harminc éve, hogy e sémák vissza-visszaköszönnek!

Sugárutak csinosodnak, szépülnek a közterek,
aszfalton és hímes réten rügyeznek a közhelyek;

Pedáloz egy buzgó mócsing, hat húszassal érkezett,
Most jött le a falvédőről, s tűzközelbe férkezett:
Csókolom a kisztihandját! - Hogy oda ne tipegjek!
Nékem az csak leányálom, hogy kegyeddel kikezdjek!
- Elegáncsos vagy ma este! - Igyekszik a dolgozó!
- Részemről a fáklyásmenet - szól egy hullahordozó.
- Helyes nő ez! - Himlőhelyes! - Szerény, mint az ibolya!
- Lúdtalpa van, szinte gágog! - Mézből van a mosolya!
- Mennyi nő, és mind a másé! - Ez van, ezt kell szeretni!
- Nászéjszakán besegítünk... - Lehet róla fecsegni!
- Ezt a ziccert nem hagyom ki, nem ettem én meszetet,
- Esküszöm az életedre! - Legszebb szó a szeretet!
- Mink itt aztat nem tudhassuk - mórikál egy professzor,
- Nem vagyunk az őserdőben! - int a lánya huszadszor.
- Le vagyok én targiázva! - Ez is jól megaszonta;
- Intelligencs ember vagyok, kéccer fürdök havonta;
- Beleköptek levesembe! - Mint a bolha köhögök;
- Ide azt a rozsdás bökőt! - Én ezen csak röhögök.
- Nem vagyok én Czeizel Endre, hogy az okát kutassam!
- Meséld ám a nénikédnek! - Mondjam-é vagy mutassam?!
- Pattanj, mint a nikkelbolha! - Előállt a kordélyom!
- Szopogasson zsilett pengét! - ajánlja a borbélyom.

Csiricsáré beszéd kábít fiatalt meg öreget,
Éjjel-nappal szajkózzuk e falmelléki szöveget,
Anyanyelvünk romlik, kopik, szennyeződik szüntelen,
Közhelyektől lesz a szavunk fakó, szürke, színtelen;
Goromba szó, utcazsargon, irodanyelv fénytelen,
Mit a nyelvhű állampolgár elviselni kénytelen,
Pedig tudjuk, hisszük, valljuk: gazdag nyelv a magyaré,
Rajtunk áll, hogy tiszta, pontos és játékos marad-é.



Megjegyzés: E versezetet Bessenyei Ferenc mondta el Vácott a Madách
Imre Művelődési Házban 1982 június 4-én a III. Humorfesztivál döntőjében.
Elnyerte az Írószövetség különdíját.